és most pedig képzeljétek el, hogy egy nagy mező közepén vagytok. Ezt a napfényes virágillattól terhes mezőt zöldellő fák sokasága veszi körül. A Nap nem süt terhelően, kellemes májusi délután van.

Egy nyúl vonszolja be magát a lágy idillbe. Slamposan jön, mintha nem idevaló lenne. Erőteljes krákogással összegyűjti a torkában felhalmozódott, ám ezidáig rendezetlen nyálkát, majd férfias sercintés után belekezd mondandójába:

-Kedves hölgyeim és uraim! Kérem, ne vegyék rossz néven, hogy ilyen formában jelenek meg ezen az éjjelen Önök előtt.

Mindenre van magyarázat. Egyszerűbb, mint amt gondolnak. Megváltoztam.

Tudom, egyszer volt egy hasonló poén. De most én beszélek. Nyúl. Tudom, most kétkedően ingatják fejüket... nos, megértem. Nekem sem volt könnyű feldolgozni.

Egy ócska csattanóval kimászhatnék ebből a rettenetből, amibe itt most kerültem.

Mi az hogy nem rajzolva vagyok??? Mi ez a faszság, he?

Vagy talán ez valami őrült játék. Ki képes látni, ahogy beszélek? Que? Comprende.

...ám mielőtt belebonyolódnék a mentálhigéniás gyermekek lelkivilágának feltárásába, akiket arcul köpött az élet, akik nem tudtak visszacsapni a tengernek amikor a sós hullámok az arcukba csaptak amikor a tengerparton nyaraltak és ezért csípte egész délután a szemüket, és igen, szenvedtek miatta, mielőtt megemlékeznénk az 1956-decemberi ónos eső elesettjeiről, énekeljük el együtt a mormotás fiút.

-mondta.


-gergo-
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.